Söröző

A kilenchetvenkettő elsődlegesen sörfőzde. Azért hoztuk létre, mert a jó söröket hiányoltuk a közvetlen környezetünkből. Ez több okból adódott.
Azt tapasztaltuk, hogy itthon valamiért sem a nagyok, sem a kisüzemi meglévő sörfőzdék nem igazán főznek olyan söröket, amik maximalizmust tükröznek. Ez pedig ha nem is tűnt kis feladatnak, de piaci résnek mindenképpen.

2018 nyarán léptünk a piacra. A sörfőzde mellett megnyitott saját sörözőnk is, a kettőt együtt BrewPub-ként emlegetjük. A célunk, hogy helyben a lehető “legautentikusabban” mutathassuk meg legújabb főzeteinket. Emellett ha valaki figyelmes, saját kisebb rendezvényeinkről sem fog lemaradni.

Szeretnénk kiszolgálni a velünk egy húron pendülő, a jövőre nézve hasonlóan gondolkodó gasztro egységeket, vendéglátóhelyeket és azokat a fogyasztókat, akik felismerik és értékelik a minőséget. Azokat, akiknek értéket képvisel, hogy valami hol és hogyan készül. Nekik szeretnénk dolgozni. Üzemünk látogatható és biztatunk is, hogy győződj meg erről az attitűdről a saját szemeddel.

Főzdetúra

A 972 szervezett főzdelátogatása keretében minden résztvevőnek alkalma nyílik betekintést nyerni a sörfőzés rejtelmeibe és az általunk használt technológiai részleteibe.

A főzdelátogatás körülbelül 1 órás időtartamot foglal magába, ahol képzett sörfőzőmester vezeti körbe a látogatókat.

A túra végeztével  sörözőnkben 3 x 1 dl kóstolót szolgálunk fel a résztvevőknek, sajttál és sonkatál kíséretében.

A főzdetúra előzetes jelentkezéshez kötött, amit a weboldalunkon vagy a Facebook felületünkön lehet megtenni!

A szervezett látogatás ára: 2990 Ft/fő

Minimum létszám: 4 fő

FOGLALÁS-GOMB